Ez olyan jól elindult, hogy muszáj tovább vinni. Van itt egy másik érdekes kérdés is. Ez is érdekes gondolatokat hozhat felszínre. Egy ismerősöm már megcsinálta ezt a kis tesztet, és érdekes reakciókat kapott ő is. Sikerén felbuzdulva, most itt a lehetőség, hogy MEGINT beszólj! :)

Kommentbe várok Tőled egyetlen egy szót. Egyetlen tulajdonságot. Egy Neked szembeötlő dolgot. Ráadásul egy olyat, amit NEM szeretsz bennem. Ismétlem egy olyat amit NEM szeretsz. Olyan belső vagy akár külső tulajdonság, ami nekem nem olyan szembetűnő, esetleg fel se tűnik, de mégis van, és esetleg bántok vele valakit... esetleg téged...

Nekem sok ilyen jut eszembe magamról. Ha ismersz akkor tudod jól, hogy épp azon vagyok, hogy ezek változzanak. És ha már őszinteségi rohamom van akkor lássunk példákat.

- Egy családtagom szerint öntelt vagyok. (bizony igaza lehet...)

- Őszinte, kedves, és gondoskodó ismerősöm szerint néha nagyon "skót" (bár ő a "zsidó" kifejezést használta... bizony neki is igaza van... :( )

- Saját magamról tudom, hogy rohadt makacs vagyok... ez is bosszantó lehet. Meg kéne hallani azt is amit mások mondanak... :(

- De hallottam már az alábbi kifejezéseket is különböző emberektől, különböző helyzetekben: bunkó, szerethetetlen, önző, durva, rossz barát, stb...

Persze nem állítom, hogy mindent feltétel nélkül el is hiszek, vagy hogy az elhangzott szavak mindegyike hitelt érdemlő személytől érkezett. Épp ezért érdekel a TE véleményed.

Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor nyilván eléggé ismersz, hiszen itt vagy. (vagy csak idevetődtél, de akkor ez nem neked szól) HA ismersz akkor biztos benned is van tüske. Mindenkiben van... Benned is kell legyen. Most itt a lehetőség, hogy visszabökj. Mond el nekem mit NEM szeretsz bennem, és ha gondolod indokold is meg. Támaszd alá példával, vagy egy konkrét esettel, hogy minél pontosabban tudjam, mit és hol hibáztam...

Az ember mindig abba mar bele, aki a legközelebb áll hozzá. Szomorú, de szinte törvényszerű. Így nyilván benned is van régi, vagy új sérelem, vagy csak egy bosszantó apróság. Bármi...

A legmélyebb őszinteséget várom el Tőled!

Ki vele! Mit utálsz bennem???

Segítenél nekem? Igen? Olvasd végig, és alul meglátod hogy segíthetsz...

(ha nem akarsz segíteni akkor meg csak jó szórakozásat)

Az "energiavámpír" fogalomról kb 5 éve hallottam először. Olyan embereket takar ez a szó, akik mások energiáit szívják el, legtöbbször akaratlanul. Ma már sok különféle "alfajt" fedeztek fel az úgymod szakemberek, de mindegyik típus ugyanazon az elven alapul. A negatív gondolatok bombázásával, pozitív válaszreakciókat kényszerítenek ki, így nyerve energiát a kommunikációból. Ez persze nem a "klasszikus" energia. Sokkal inkább az az "életerő" ami normál esetben is van bennünk. Ami hajt előre, amitől mosolygunk, ami új célok elérésére ösztönöz. Ilyen emberek társaságában könnyen esik rossz hangulatba az ember, veszíti el pozitív kisugárzását, és keríti hatalmába a rosszkedv, vagy depressziós hangulat.

Fotnos megjegyezni, hogy nem minden panaszkodó ember energiavámpír. (pár ismerősöm ezt bizony csúnyán összekeveri) Ha egy ismerősöd mindig hozzád fordul először ha bajban van, és támogatásra van szüksége, attól még nem lesz energiavámpír. Ha ez az ismerős AKKOR IS téged keres meg először, ha segített a támogatásod, és túllendült a holtponton. Így a "siker" részben a tied is, márpedig tudjuk, milyen nagy erőt ad, ha másoknak segíthetsz. :)

Ha valaki CSAK akkor talál meg, amikor bajban van, amikor segíteni kell neki, vagy csak panaszkodni akar (ne feledjük, mindenki, még TE is szoktál néha panaszkodni, és jó ha van valaki aki meghallgat), akkor viszont csendben hallgat, mikor megoszthatná veled a boldogságát is... na AKKOR van dolgod energiavámpírral.

Az egyik internetes "női" sajtófórum az alábbi kategorizálást állította össze:

1. Trompf mester

Bármit mondasz, legyen az negatív vagy pozitív, ő mindig nagyobbat mond. Neki a szakítás jobban és hosszabban fáj, mert ugye az ő kapcsolatuk más volt, mint az átlagé, viszont ha valami eredményedről mesélsz, az semmi az övéhez képest. Ha azt mondod, süt a nap, szerinte ez biztos hülyeség, hiszen ő látta a tévében, hogy már az Északi-sarkon gyülekeznek a felhők, és nemsokára ideérnek, tehát neked rossz a megítélő képességed. Saját kisebbségi érzését próbálja csökkenteni azzal, hogy a saját szintjére kényszerít másokat.

2. Szerencsétlenke

Ha mesél magáról, abban folyton a mártír és szenvedő szerepében tűnik fel. Ő az, akit az esőben mindig felcsap az autó, magára önti a kávét, de minden egyes kudarca mások miatt van. Soha semmivel nem elégedett, a pesszimizmus szó mellett a szótárban valószínűleg az ő nevét találod. Környezetében tapintatból nem mersz jó dolgokat mondani, inkább te is előbányászod az odavágó, együtt érző, téged is elszomorító történeteket.

3. Lelki szemetesláda

Néhány embernek, bár csak a vonaton vagy a munkahelyi menzán ülnek le melléd, öt perc múlva ismered az egész életét - a szülei frusztrációkkal teli házasságáról, melynek bátyja, aki egyébként koraszülött volt, az oka, és hogy számukra bizonyítson, öt szakmája van, de még keresi a helyét típusú történetekkel fáraszt. De sokszor alakulnak át barátságok is ebbe az állapotba: lehetetlen időpontokban hív fel zokogva, hogy a párja nem azt az inget vette fel a partira, amit most vett neki, majd két hónapig semmi hír, hiszen minden rendben köztük. Mindig csak akkor keres meg, ha valami segítség kell neki, de egy kedves "hogy vagy" akkor se hagyná el a száját.

4. Álbarátok

Feltűnően szívélyes és kedves addig, amíg rá nem jön, milyen célokra használhat fel téged. Az őszintének tettetett beszélgetések során megkeresi gyenge pontjaidat, és amikor például társaságban vagy munkahelyi ebéden te vagy a középpontban helyette, jól hátadba döfi a kést, hogy mindenki röhögjön, vagy összesúgjon a hátad mögött. Majd elnézést kér, hogy nem gondolta komolyan, és minden kezdődik elölről. Vagy csak akkor beszélget veled, amikor csak te vagy ott, ha vannak ott mások, akiknek barátságát előnyösebbnek tartja, téged észre se vesz. Folyamatosan viccelődik, magára irányítja a figyelmet, és abban leli örömét, minél több emberről tudja elmondani, hogy ismeri, és annyira jó barátok.

Talán mindegyikkel találkoztál már te is, én is...

Most viszont az a lényeges kérdés, hogy TE melyik vagy?

Azért írtam erről a témáról, mert jó ideje gyanítom, hogy ÉN IS energiavámpír vagyok. (bizony... valamilyen szinten talán TE IS az vagy, csak nem mered kimondani)

Arra szeretnék rájönni, hogy melyik "kasztba" tartozom leginkább. De még inkább arra, hogy mit lehet tenni ez ellen? Arra ugyanis nem nagyon találok írást a neten, hogy mit tegyen az, aki változtatni szeretne ezen, és szeretne mondjuk picit jobb emberré (baráttá) válni. 

Ha becslésem nem téved, úgy a 2. típusba tartozom leginkább. Szinte mindegyik tipusra jut eszembe példa az ismerősi körből. Egy éve, még durva volt a helyzet. Én magam is kiakadtam egyeseken. Ezeket a helyzeteket azóta "helyre raktam", kisebb nagyobb eredménnyel.

De koránt se vagyok meggyőződve arról, hogy magamat is sikerült "helyre rakni". Érzek még hiányosságokat... rajta leszek az ügyön, hogy ezek is változzanak...

Itt a lehetőség, hogy beszólj!

Ha valóban ismersz, és úgy gondolod segítenél néhány őszinte jó tanáccsal, vagy konkkrét példával, akkor SEGÍTS! "szólj be" :) Kommentelj, és oszd meg velem a véleményed egyenesen, és nyíltan. Legalább had próbáljak meg változtatni a helyzetemen. :) Cserébe igérem én is őszintén válaszolok, ha van mit... :)

Más is zavar mostnában. Valaki elveszni látszik az élet tengerén. Egy olyan személy akiért sok mindenre képes lennék. Hiszem, sőt tudom, hogy egy roppant értékes ember. Hajdanán még nagyon közel állt hozzám. Aztán kb fél éve történt valami az életében, amitől ő nagyon megáltozott. Már látom, hogy ő ezt egyáltalán nem is érzi... Igyekeztem mellette maradni, és biztosítani támogatásomról, de egyre kevesebb időt tőltöttünk együtt. Mára ez már szinte nullára csökkent. Sőt. Nem csak szinte... :(

Ez nagyon bánt, mert nagyon fontos nekem ez a valaki. De meg van kötve a kezem. Már nem tudok tenni semmit. Már egyedül rajta áll, hogy van-e jövője a barátságunknak... :( Sokakat elvesztettem ebben az utóbbi években. Részben az élet miatt, részben az én vagy ő döntésük okán... De ezért nagyon kár lenne...

Egy másik fontos személyhez is közefújt a szél nemrég. Rég beszéltem vele, és bizony sok minden volt (van) a rovásomon. Most elkezdtük ezt "kihámozni", és sok dolgot tudok meg tőle is, leginkább magamról... Azt hiszem a 2011-es listára fel kell kerüljön majd egy fontos tétel... :) (időben kiderül mi az)

Igyekszem majd valóban megszívlelni a szavait, és megérteni amiket mond. Egy éve elindultam egy úton... Senki nem állította, hogy könnyű lesz. ÉS bizony még messze a cél. Már látom, hogy komoly hibákat is elkövettem az eddig megtett úton... dehát fájdalom nélkül nincs győzelem... így tanulunk... csak jobban kéne "kifelé" figyelnem.

A férfiak valamiért csökött antennákkal születnek. Ez tény. Egyszerűen nincsenek, vagy egészen rosszul működnek az antennáink. 100x olyan erősen kell koncentrálnunk ha akarunk valamilyen adást fogni. És ha fogunk is, akkor is tele vagyunk kétségekkel, hogy vajon jól dekódoltuk-e az üzenetet. Kész "enigma"... :)

Aztán ha igazán koncentrálunk eljutunk oda, ahol már nem annyira kéne az antenna, mert több közvetlen üzenet érkezik. De addigra "elbízzuk" magunkat, vagy egyéb hibát vétünk, máris fújhatjuk... elcsesztük... Akaratlanul is fájdalmat okozunk... és kevés remény van rá, hogy legközelebb nem így lesz...

Férfitársaim, íme egy jótanács: "Figyeljetek oda..."

ennyi... Valóban figyelni kell. Sajnos nem elég, ha csak ösztönösen cselekszünk. Sőt. Általában az a legrosszabb. Abból van a "bazmeg"... :) Jobban kell figyelnünk arra, aki nekünk jót akar, aki észrevétlenül áll mellettünk, de legfőképp arra, akiről nem is hinnénk, hogy baja van... (neki van a legkomolyabb baja, őt bántjuk a leginnkább)

Tudom, hogy ez érthetetlen... Nekünk férfiaknak az. Mégis ezzel kell megbírkóznunk ha nem akarunk örökre "bunkók" lenni a számunkra fontos emberek szemében.

Legalább próbáljuk meg... én legalább is megpróbálom... igyekezni fogok... :)

MA láttam egy filmet. Furcsa módon nem azt a hatást váltotta ki belőlem amit vártam. Alapvetően ez egy vígjáték. Magyarosan szólva egy "tragikomikum". Igazi iróniával, és cinizmussal meghintett kis alkotás. Afféle hazai humor... Aki szereti ezt a fajtát, annak ez alapmű. Így nekem is az. Régóta meg akartam nézni...

A film jó. Nem hálivúúúdi csoda. Hanem amolyan hazai sós-kesernyés, édes-savanyú alkotás. Saját szerencsétlenségünket látjuk a vásznon. Magunkból egy darabot. Egy sejtelmes érzést... "én is ilyen vagyok néha"...

Tele van a fent említett sajátos humorral. Jókat lehet nevetni, miközben szívünk mélyén mélyen egyetérzünk a főhős(ökk)el.

Ami engem mérhetetlenül elszomorított, az egy olyan szála a filmnek amit talán nem mindenki talál meg elsőre. Tudnivaló, hogy főhősünkkel soha sem történt igazán nagy dolog. Élete kopár sivárságban dermedt mozdulatlanra az elmúlt időkben, részekben. És ez neki így jó is volt. Az a fajta akinek a változás "fáj". A "tutira játszik". :) Szereti a megszokott és főleg ismert közegét. A sajátos "miliőt". :)

Mind szeretjük a biztonságot. Ezzel nincs is baj. Megnyugtató érzés, ha tudjuk mi fog történni holnap, és az után. De főhősünk is eljut oda, ahová előbb utóbb minden más "safety" is. Valami változik...

Sok minden lehet a kiváltó ok. Eleged lesz. "Revelációd" lesz. Mást akarsz már. Máshogy akarod már. Már NEM akarod tudni mi lesz holnap... Vagy csak azt akarod tudni, hogy nem az lesz, ami tegnap... A változás oka zinte lényegtelen. Az élet sója ugyanis maga a tény, hogy semmi nem állandó. Minden változik. Bennünk is. Így a gondolataink is, és az érzéseink is. Főhősünk is besokall egy pillanatban, és bármi áron szabadulni akar rég megszokott közegéből. Mást akar... Fogalma sincs mit. De mást...

A kimozdulás a megszokott közegből autómatikusan vonza magával a tényt, hogy MÁS fog vele történni, mint ami eddig. És amint elkezd mást csinálni mint eddig... minden másképp törénik mint eddig. Idő közben aztán hirtelen meglátja azt amit akar. Az én értelmezésemben mindegy, hogy ez egy ember, egy autó, vagyon, vagy egyéb... de hirtelen talál valamit, amire szívből és őszintén vágyik. Amiért mindenre képes lenne...

"voltál már börtönben?"

"nem, de holnaptól lehet hogy leszek..."

Semmi nem érdekli. A cél minden eszközt szentesít. Számomra igenis megindító, ez az őszinte rajongása. A tiszta vágya azért a valamiért.

Mivel a film igazán "magyar", így az események sem úgy alakulnak mint egy tengeren túli szuperprodukcióban. Főhősünkkel MINDEN megtörténik, csak az nem, amire vágyik, és ami után kapálózik. Mindent hátrahagyna azért a valamiért, még olyasmit is bevállal, amivel ő maga sem tud egyetérteni, annyira fontos neki a célja... és még ez sem elég...

Tulajdonképpen hiábavalóság a küzdelme. Szélmalomharc. Egy modernkori Don Quijote, és az ő álma... ami hirtelen testet ölt, és elhúzza a mézes madzagot...

A film végén, mikor már minden mindegy... megpróbál mindent... mindent félredob, hogy elérhesse amit akar... persze nem elég... alul marad, és újra magávalragadja az a "biztonság" amitől menekült.

Valahogy nagyon megérintett, hogy főhősünk minden erőfeszítése ellenére sem kaphatja meg azt amire vágyik. Ellenben viszont mindent megkap amire NEM vágyik...

Egy kedves barátom azt mondta annó, hogy "amiről lemondunk azt megkapjuk, amiért ragaszkodunk azt elveszítjük"...

Amióta hazaértem gondolkodom ezen. Már párszor én is észrevettem, hogy ez néha bizony működhet... De most úgy gondolom, hogy erre sincs egyetemes törvény. Ez sem igaz minden esetben. Gondoljunk csak bele...

HA akarsz egy új autót, akkor nekiállsz keményen spórolni, takarékoskodni, extra melókat vállalsz, és előbb utóbb megveszed a kocsit. Vágytál rá. Tettél érte. Elérted a célod. Megvan a kocsi. Lássuk be őszintén, keveseknek adatik meg, hogy csak úgy bármi is az ölükbe hulljon... A világi értékekkel ez nagyrészt szerintem így van. Bizony tenni kell érte kő keményen. ÉS akkor előbb utóbb menni fog...

Fenti bölcsesség realizálódását inkább a klasszikus (vagy ha úgy tetszik: örök) értékeknél látom megvalósulni. Ahol mondjuk ki szinte mindegy, hogy mit teszel vagy nem... megtörténnek. Vagy nem. Ahogy épp a sors hozza. Ezek a leosztott lapok amikkel kezdenünk kell valamit. Nem igazán van lehetőségünk dönteni, hogy "lemondunk-e róla, vagy küzdünk érte". Azt hiszem így is van rendjén. Nem dönthetünk mindenről. Szép is lenne... :)

Az ellentmondás szomorított el. hogy a sors iróniájából főhősünk szó szerint MINDENT megkapott. Mindent amire ember vágyhat. Vagyont, nőket, bűntetlenséget, kalandot... mindent... csak azt nem amire vágyott. Mindezt azonnal félredobta volna azért az egyért... de nem. AZT nem. minden mást (ami kurvára nem kell neki) megkap...

Talán csak a pillanatnyilag részben fent álló párhuzam szomorított el, amit a mondandó, és magam helyzetében felfedeztem. Talán csak az sorsszerű igazság, talán a magyar irónia, és cinizmus (amit amúgy nagyon szeretek).

De talán az egyetlen ember vagyok az ismerőseim közül, akit elszomorított a film. Mély gondolkodóba estem tőle... Olyannyira rányomta bélyegét a gondolat a filmre, hogy nem is tudtam úgy nevetni a poénokon ahogy "terveztem", hogy nevetek majd rajtuk...

Furcsa kesernyés íz maradt a számban... Egy darabig gondolkodni fogok még ezen az ellentmondáson...

Avagy önéletrajz önkezéből... :)

Karcsira kaptam egy rég óhajtott könyvet. Voltam a könyv bemutatóján is. (lásd itt: KLIKK) Cat-nek köszönhetem. Úgyhogy köszi! :)

Akinek a címből nem egyértelmű, hogy kinek az önéletrajzi könyvéről van szó, az... az egy IZÉ! (a csúnyábbik izé...) A gyengébbek kedvéért, Bud Spencer néven ismerhettük meg az illetőt nem kevés filmben.

Carlo saját bevallása szerint nem született színésznek. Ahogy írónak sem. :) Ne várjunk egy magávalragadó fordulatokban gazdag remekművet. A könyv csak az aminek látszik. Egy NAGY ember őszinte, és egyenes vallomása az életéről. Az egészről. Olvashatunk benne a 6 kilósan született kis Carlo-ról, a kis suhancról, a sportolóról, az úszóbajnokról, a dokmunkásról, emigránsról, statisztáról, férjről, apáról, filmszínészről, barátról...

Meglepően őszinte, helyenként igen vicces. A rajongóknak kötelező mű! 2 nap alatt kivégeztem a könyvet.

Külön fejezetek foglalkoznak élete korszakaival, és külön oldalakat szentel barátainak, emberi kapcsolatainak. Így természetesen Mario Girotti-val kötött barátsága is terítékre kerül.

Nagy barátja volt az étel is. Sosem hittem volna, hogy az "Aranyeső Yucca"-ban című filmben zajlott nagy zabálás, a való életben is megtörtént... :)

Lassan letelik ez az év is. Ahogy letelt az előző, és ahogy le fog a következő. is Az idő telik tőlünk függetlenül is. Mi csak arról dönthetünk, hogy mihez kezdünk a rendelkezésre álló idővel...

Nekem ez a karácsony is olyan kicsit mint az előző. Bizonyos szempontból rosszabb, más szempontból picit jobb.

Nemrég kiderült, hogy olyan személyek is olvassák a blogot, akikről nem is hittem volna. Természetesen ebbők is csak baj lett, és félreértelmezés. Fogalma nincs kiről írok, de magára veszi. Utána pedig természetesen nem teszi szóvá, csak csendben utál, mély megvetéssel. :) Helyes. Utáljon csak... Akinek ennyi esze van... Az ne is kérdezzen semmit. Vegye csak magára, és utáljon. Akkor is, ha nem róla van szó... :)

Lassan 1 éve írom a blogot, és egyre inkább elegem van az ilyenekből. Néhány barátom szólt, hogy ezt sokan nem fogják tolerálni. Nekik üzenem: Leszarom. Ez a blog még mindig azoknak szól, akik szeretnek és támogatnak. Szerencsére ők is vannak sokan. :)

A karcsi elméletileg azokról szól akiket szeretünk, és akik viszontszeretnek. És nem azokról akik le se szarnak. Így ilyenkor azokkal kell törődni akik megérdemlik.

Nagyon boldog karácsonyt, és sikerekben gazdag új évet kívánok Nektek:

- Édesanyám, Cat, Vukcica, Robi, Peti, Nelly, Zoli, Guszti, Dóri, Kopi, és még néhányan...

Februárig még van hátra egy kis idő, és addig még sok tervem hátravan. De még március előtt igyekszem számotvetni az első bakancslistás évvel.

Avagy hova is megyünk?

HA már beterveztem Prágát, menni kellett... De picit etévedtünk... :) Bécsbe mentünk. Egy röpke nap, 3 utitárs, fényképezőgép, szendvicshegyek, és gyí... :)

Okulásul mindenkinek: HA messzire mész, mindig nézd meg az ottani időjárást is. Konkrétan kockára fagytam. Alsó hangon is 10 fok volt a különbség, és nem a jó irányba. Cidri volt kő keményen...

Ettől függetlenül nagyot sétáltunk, és megnéztünk vagy 5 adventi vásárt. Alapjából nem nagy cucc, de meg kell hagyni, hogy bóvli mentes . És talán épp ezért ISZONYÚ DRÁGA. A forint szar. kaki... fos... pont semmit nem ér...

Olyan árak voltak a vásárban... hogy az elborzasztó. Így inkább sétáltunk és nézelődtünk...

Fiaker. Sok. Szép... :)

Wolfgang A. Mozart :)

Mondtam, hogy sok... :)

Faragások :)

És Meseszép épületek. Tényleg. Le a kalappal... :)

Újra eljutottam odáig, hogy sportoljak egy picit. Sikerült 2 meccset játszani. A végeredmény tök mind1... NAgyon élveztem hogy sportolok. ÉS a végén rájöttem, hogy NAGYON élveztem, hogy nem vagyok az irodában. A végére ráébredtem, hogy már nem élvezem a munkámat...

Szinte menekültem ma is... csak el onnan...

2-3 ember van a cégnél akik miatt ott dolgozom. Akik miatt érdemes. Lehet tőlük tanulni, segítőkészek, és együttműködőek... De sajna ez csak 2-3 ember. A többi.. .többnyire csak megerősít abban, hogy ne kedveljem őket. Nagy csalódás ez. Sokkal többet reméltem ettől a helytől. Alapvetően is áldozatot hoztam mikor ide jöttem. Alacsonyabb pozíció, új szakterület, nagy távolság, más munka - feladatok. Mindezt azért, hogy tanulhassak a "vendéglátásról". Mindent amit a rendezvényes oldalról tudni kell. Azt hiszem lassan már eleget tudok...

Úgy gondolom, új területre mennék... Talán nem is rendezvényszervezés... Egy éve még el se tudtam volna képzelni mást... de picit beteltem asszem...

Valami mást csinálnék...

Ügyfél oldal? Vagy egészen más? nemtom...

de legalább már érzem mi bajom...

Hétfőnként rendszeresen focizni járok majd, ha minden igaz. Muszáj mozogni... MA is éreztem, hogy lassú vagyok, és gyenge. Hiába... 1 év, az 1 év...

Nagyon élveztem a mozgást. Több aktivitás kell. Segít tisztán látni. És nagyon hiányzik...

Találkozó újratöltve...

A hét vége felé kaptam az infót, hogy megjelent egy új életrajzi könyv. Mégpedig Carlos Pedersoli teljes önéletrajza. Saját tollából, saját gondolataival. A könyv bemutatóját egybekötötték a BSTH Fan klub találkozójával. Így kapva kaptam az alkalmon, és mentem...

Cat elkísért. Bár a plakáton nem jelölték, hogy belépős az esemény, ha már ott voltunk bementünk. A hely retro-s, de elég nagy és tágas. Néhol túlságosan is retro...

Időben érkeztünk, így beültünk a mozi-terembe. Megnéztünk másfél filmet. Másfelet mert egyszercsak félbeszakadt az első film. A második közepén meg szóltak, hogy kezdődik a könyv bemutató...

Csurka László (Bugsy magyarhangja) és Kárpáti György (Olimpiai bajnok vizilabdázó)

NAgyon élveztem a két "nagy öreg" beszélgetését. A vidám sztorikat, a vizilabdás korszakból, és a könyvből olvasott idézeteket.

- Nagypapa... hogy tudtál te ezzel az emberrel vizilabdázni?... és hogy élted túl?

- Elbújtam... :)

Gyuribácsi fénykorában is csak 160 cm volt, szemben Carlo 195 cm-ével. De mivel a vízből minden úszónak csak a feje látszik ki, így ez nem biztos, hogy olyan fontos. :)

Jött volna még koncert, meg hasonmás játék, meg szinkronizáló verseny, miegymás... de már ne mvolt kedvem megvárni. 1 órát kellett volna még ott szobrozni... öreg vagyok én már ehhez.

Külön élmény volt Bud privát üzenete, amit feliratozva hallgathattunk meg. Hálás köszönetet mondott a sok magyar rajongónak. Ergo nekem is. :)

Noss: Szívesen! :)

El se hiszem!!! VÉÉÉGRE kész van... :)

Igazán elégedett vagyok az utolsó darabbal. Nagyon szépre sikerült a kisasztal. Mind a kettő... :) Az első tervet ugyanis elvetettem. De már későn. Az anyag már megvolt hozzá. Így egy újat terveztem magamnak. Így lett két új kisasztal. Az első pedig ajándék lesz. Cserébe a segítségért, meg sok minden másért... Mondjuk névnapra... Nemsokára - előre. :)

Az első egy hagyományosabb tervezés. Sima lapokkal, egyszerű lábakkal. Egyedi igény szerint csak 40 centi magas. Földre tett párnákról ideális magasság.

A másik már jóval komolyabb kihívás volt. Nagyon jó ötletet adott CAT. Ismét egy másik szempár látja jobban a dolgot. :) A mellékelt ábra szerint:

Különleges osztás van benne, csak úgy mint az elválasztó polcban, vagy a tv állványban. Nagyon szép összhangot alkotnak. Tisztára olyan a szoba, mintha tudatosan tervezték volna... :) A kis rekeszekbe álomszép dekoráció kerül. Fényképek, korallok, hasonlók... :)

Az üveglap a régi asztalból van. A két széle le lett vábva, abból majd gyönyörű üvegpolc lesz valahol. :) A szomszéd lépcsőházban elkaptam az üvegest, és két villámgyors vágás után már meg is volt a méretrevágott üveglap.

Az összerakásról egy szót...

Nagyon nehéz volt összerakni ezt. Majdnem annyira, mint a polcot. Komoly agymunka volt kitalálni, hogy rakjam össze úgy, hogy fentről ne látszódjon az alsó rejtett merevítő rögzítése, valamint az elválasztó kis falak illesztése. Az oldalról látszódó csavarok nyomát már eltüntettem a jól bevált módszerral. De nagyon nem akartam, hogy felülről bármi is látszódjon az anyagon kívül. Egyetlen csavar se látszik. Minden az aljáról van megfogatva. Ez azért volt nehéz, mert minden kis fal helyét miliméterre pontosan kellett kimérni, és rögzíteni úgy, hogy csak a hátát (alját) láttam az anyagnak. De mint azt már számtalanszor megjegyeztem... Nincs kecmec :) addig agyaltam, és ültem az anyag felett amíg kitaláltam, hogy tudom "felépíteni" az összerakás folyamatát. Néha a legegyszerűbbbnek tűnő részek okoztak komoly felytörést. De nem adtam fel... Ezt se. Nagyon szép lett.

Most már tényleg csak egy szőnyeg kell... :)