A listán ugyan nem szerepel, de régóta vágytam egy kutyára, így pár hete elhoztam egyet az illatos úti telepről. Igyekeztem jó gazdi lenni...

De sajnos nem sikerült. Nagyon nagy kudarcként éltem meg ezt a próbálkozást. Sokan voltak akik az elejétől fogva csak kinevettek, és kárörvendően gúnyolódtak.

"mi lesz vele melletted??? jobb lenne neki a sintértelepen..."

Ilyeneket is kaptam... pedig ő állítja magáról, hogy a barátom... még jó. nem? :( Most nyilván nagyon örülnek, és büszkék magukra, hogy "ŐŐŐK bizony megmondták..."

De olyan is volt, aki bíztatott és támogatott. Nekik ezúton is köszönöm a segítséget!

Azonban a sors úgy fordult, hogy már képtelen lennék úgy gondoskodni róla, ahogy terveztem, vagy ahogy Mázli megérdemelné. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok neki másik gazdit keresni. Nem jártam sikerrel. Senkinek nem kellett. Még akkor sem, ha felajánlottam, hogy MINDEN vele kapcsolatos költséget én ÁLLOK! MINDET! Kaja, oltás, stb...

Senki nem segített. Kutyások, barátok, család... senki. Hiába hirdettem a neten is, a legnagyobb kutyás oldalakon, és az iwiw-en is...

Úgylátszik egy kutya ma leginkább a gond, és a nyűg jelentésével bír az emberek számára...

Rövid közös történetünk summáját itt olvashatod, ha érdekel:

http://mazlimvan.blog.hu/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.