Ma este, (illetve tegnap, hiszen már hajnal van) hosszú idő után, újra találkoztam Zsófival. Most értem haza... Ez talán elég jól tükrözi, hogy nem bírtuk abbahagyni a beszlégetést. Fél tízkor találkoztunk, és hajnali fél három körül jöttem el tőle. Az még barátok között is kb. 5 óra beszélgetés. Méghozzá megállás nélkül. Nagyon hasznos volt! NAGYON! Ismét sikerült megértenem pár elmulasztott pillanatot, és leszűrnöm a konzekvenciákat. (Ezúton küldök Zsófinak egy hatalmas ölelést!)

• Néha nem figyelek eléggé a barátaimra
• Előfordul, hogy akaratlanul is megbántok másokat, a szókimondó őszinteségemmel. Ezt a pontot nagyon nehéz lesz érdemben is megváltoztatni, mert nagyon vékony a határvonal a szükséges szókimondó őszinteség, és a bárdolatlanság között. De ezután igyekszem majd jobban megrágni a mondandómat... Ez nagyon hasznos felismerés volt!

Ez a beszélgetés sem múlhatott el reveláció nélkül. Vitán felül áll, hogy ez a "lista" hosszú évek óta az egyik legjobb döntésem. Rendkívül hatékonynak érzékelem a rám gyakorolt hatását. Az önértékelés eddig ismeretlen területeire navigált... Ez roppant fontos.

A beszélgetés legfontosabb felismerése ezúttal egy sajnálatos döntés beismerése volt. Nem lehet minden felismerés pozitív. :( Rá kellett döbbennem, hogy ebben az esetben is, a döntést már rég meghoztam, csak haboztam végrehajtani. Hajlamosak vagyunk mindig újabb és újabb haladékot adni, vagy kifogásokat találni. De mint azt már többször is kijelentettem: "idén már nincs kecmec, nincs kifogás"!

Jó ideje köti le gondolataim nagy részét egy személy. Sajnos ma már csak rossz értelembe véve. Ez idő alatt, a puszta léte is feszélyezővé vált számomra. A tudat, hogy élete homokját mosolyogva hagyja kifolyni az ujjai között, és semmit nem tesz ellene, mérhetetlenül felháborít. Minden jóakarat, tanács, segítség, ösztönzés, és piszkálás ellenére, emberünk csak tétlen szemlélője saját életének.

"Azért él, mert nem rajta múlik..."

Léte céltalanná vált, és tökéletes beletörődéssel kezeli a mindennapok problémáit. Helyzete mára odáig fajult, hogy kitartottként él, és talán fel se fogja, hogy az. Számtalan alkalommal próbáltam ösztönözni. Próbáltam finoman rávezetni, viccesen utalni rá, nógatni, bíztatni, vagy éppen kő keményen odamondani, de semmi haszna nem volt a próbálkozásaimnak. Mára tanácstalanná váltam, hogy segíthetnék neki...

Semmilyen életszerű tervvel nem rendelkezik a közeli, vagy épp a távoli jövőre nézve. Nem él, pusztán csak LÉTEZIK...

Amikor elkezdtem ezt a listát tudtam, hogy személyiségem, és életem formálása nem lesz egyszerű. Sőt. Kalkuláltam némi nehézséggel, és fájdalommal is. Ez a döntés sajnos egy fájdalmas döntés. De talán pont ez segít majd rajta. Más választásom nem maradt, így radikális módon próbálom meg felhívni a figyelmét arra, hogy minden barátja aggódik érte. Többedmagammal együtt szilárd meggyőződésünk, hogy annak az útnak amit most jár, NEM LEHET boldog vége.

Rá kellett döbbennem, hogy az adott napom jelentős részét veszi el ez a negatív gondolat. Így mint olyat, úgy ahogy van, kizárom az életemből. Sajnálom... de nem hagyott más választást. Nem tudom tovább nézni és tűrni, ahogy hagyja elmenni maga mellett a saját életét. Ha tudsz, kérlek bocsáss meg ezért...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.