Hol a Kutya?
2011.12.11. 14:50
Tegnap meghaltam. Szó szerint. Olyan szintig feszítettem az állóképességem, amire még nem volt példa. Olyannyira nem, hogy fel kellett adnom...
Zoli Barátom szükségét érezte (jogosan), hogy kirángasson az aktuális közegemből, és áskálódjon, érdeklődjön, és felrázzon. Hathatós kitartással képes ezt csinálni. Örök hálám neki érte, bár most éppen utálom Őt szívből! :)
Egy könnyed "40-es" re hívott el. Még sosem voltam teljesítménytúrán. Ha tudtam volna... De nem tudtam. Így elmentem. Összesen 5-en mentünk, de a túrán végig Zolival mentem. 43,5 km, 2.3 km szintemelkedés, 12 órás szintidő. Mint később megtudtam, a túrák nehézségét az alapján számolják ki, hogy 1 km-re hány méter szint emelkedés jut. Tehát 2300 / 43.5 = 52.87 méter emelkedés / km. Ez kifejezetten nehéznek számít. Magyarországon ez a legnehezebb 40-es túra.
A túra persze csak a közeg. A lényeg a közben megélt élmény. Rengeteget beszélgettünk. Tulajdonképpen mindenről. De szó szerint. Előjöttek a panaszok, bajok, múlt, jelen, jövő, az ország, és az egyén bajai, lelki hátterek, munka, párkapcsolat, barátok... Minden. Kijött mindenkiből, néhány igazán őszinte mondat, és gondolat. Néha bizony nem tudjuk mit mért cselekszünk. Nehéz érteni magunkat. Innen nézve nagyon tartalmas nap volt... :)
Ugyanakkor a túra is nagy élmény volt. Nem kimondottan nehéz terep, de igen makacs emelkedőkkel, és végtelenül hosszú utakkal... kb 5 km-enként ellenőrző, bélyegző ponttal. 30km után azonban történt valami... Lehaltunk. Ennyi. Még most is agyalok róla, hogy mért pont ott, de olyan szinten elfáradtam ahogy még soha. Az utolsó szakaszra, amire másfél órát mondtak az utolsó ellenőrző ponton, majd 3 óra ment rá. 10 centis lépésekkel haladtunk. Mindenem fájt. Zolinak is. Talán csak a fejem nem. Hát, derék, csípő, combok, térdek, vádli, stb... Nem tudom mi történt 30-nál... de nem bírtuk tovább.
Az összes szintet teljesítve, 4-5 órát haladva a sötétbe, fejlámpával, 1x eltévedve, erdőn átvágva, az utolsó magaslatra is felértünk de itt már szó szerint 20 méterenként megálltunk a fájdalomtól. Felértünk. Innen még kb 6-7 km lett volna hátra, ami normál esetben kb 1 óra. Nekünk minimum 3 lett volna abban az esetben ha tudtunk volna még járni. De nem tudtunk. Szó szerint. Még a magas Tátrás "sötét előtt leérős rohanás" se volt ilyen hosszú... Elbuktunk. Egy vendégházban volt az utolsó előtti ellenőrző pont. Már zárva volt mire odaértünk. Leültünk, és többé nem tudunk felállni... Vége volt. Néhány km-el a vége előtt fel kellett adnunk. Nem esett jól. De meg kell tapasztalni a kudarcot, hogy értékelhessük a sikerült.
Fuvart kellett kérnünk, hogy levigyenek a hegyről. Lent aztán ismét találkoztunk a társakkal, akik már annyira nem voltak túl szomjasak. :) Lassan összeszedtük őket, és elindultunk. Beszálltunk az autóba, elrendeztük a csomagokat, majd elhangzott a nap mondata: Hol a kutya?
Ugyanis az egyik társunk (akinek KUTYA a beceneve) hozott magával egy négylábút. Egy igazi kutyát. És a valódi kutya nem volt a kocsiban. Elhagytuk. Vagy ő minket. :) Így indulásra készen, késként hasított a levegőbe a felismerést megfogalmazó kérdés... HOL A KUTYA? Szana-szét röhögtem magam... A kutya elhagyta a kutyát... beszarás... :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vukcica 2011.12.12. 10:36:35
mamma.mina · http://mammamina.blogger.hu/ 2012.02.17. 15:36:44
Én, amikor életem első teljesítménytúráján voltam, koncentrációs tábori megerőltetéshez tudtam hasonlítani. Az 50 km volt, és sík vidéken, az sem könnyű a monótónia miatt. Ráadásul eltévedtünk, és legalább 5 km- el többet gyalogoltunk, ami képzelheted, milyen jó volt. Én azóta rendszeres teljesítménytúrázó vagyok, minden évben egyszer elmegyek ilyenre (már csakazértis), de nem ez a lényeg, hanem a jóbarátokkal a jó hangulat. :)