A kérdés nem plátói. Tudjuk jól a választ mind. Hiszen mindenki külön autóval utazna ha tehetné. Mert utáljuk egymást (és a BKV érzést)... Mért? Na EZ már plátói kérdés!

Mégis láttam egy tökéletes példát ma is arra, hogy mért érzünk így. Egy ideje BKV-val közlekedem, érthető okokból. Semmi értelme nem lenne egész napos parkolási díjakat fizetni, hiszen a parkolási cégek is olyan intézmények, amiket szívesen felgyújtanánk. De nem tesszük. Nem teszünk mi semmit. Utáljuk a BKV-t, a tolvaj parkolási cégeket, és a jó magyar bunkó parasztokat. Mégse teszünk semmit!

No ez utóbbiból kaptam bemutatót ma is.

A metrón álltam, utaztam csendesen. Olvastam a könyvemet. (Pocsék Karma, ha kiolvastam jön a beszámoló). Az utasok között egy durván közlekedő, kopasz "úriemberre" lettem figyelmes. A hátán hátizsák, amit esze ágában nincs levenni. Mindenkinek jól nekivágja, hogy "érezzék" a közeledést, vagy épp a távozást. Odaállt HÁTTAL ahhoz az ajtóhoz, amelyik épp működött. Még 6-8 megállón át azon az oldalon nyílt és záródott az ajtó. Egy alkalommal se lépett arrébb, vagy nézett hátra, fel akar-e szállni valaki. Tulajdonképpen 1 percre se nézett fel a telefonjából, amit látványosan, és hangosan nyomkodott. Nehogy valaki ne lássa/hallja, hogy ő épp telefont piszkál. Mert ő laza... vagy mi...

Folyamatosan kárkokott. Nem tudom a kedves olvasó utazott-e már ilyen "lény" mellett, de zajosabb volt mint az első működő gőzmozdony. Krákogott, szívta az orrát, majd a megtermelt "eredményt" gondosan le is nyelte. Jóóó hangosan mindezt. Láthatóan élvezte a hangoskodást, és a gusztustalan viselkedést... Borzasztóan irritált! (kit ne irritált volna)

Igyekeztem a könyvembe feledkezni, és olvasni. Többé kevésbé sikerült is. Aztán arra lettem figyelmes, hogy új hangokat ad ki magából. Legalábbis nekem új volt. (neki bizonyára nem) Aztán láttam, hogy nem csak nekem új a hang...

Egy duci lány állt az "úriember" mellett. Csak úgy állt. Tudod... ahogy TE IS szoktál, ha utazol... csak úgy állsz...

A lány állt. Egy molett lány volt. De semmi extra. Csak molett. Olyan mint te vagy én. Csak nem kívül... 

Az "úriembernek" ez már elég volt. Az új hangok ennek a lánynak szóltak. disznóröfögős, horkanós hangok. Amolyan hangutánzó hangok. Mint a kutyánál a "vau". disznó hang pedig a "horkanás". Tudod jól melyik hangra gondolok. Emberünk gúnyos tekintettel meredt egyeneses a lány arcába. Gúnyosan eltorzított pofával RÖFÖGÖTT a lánynak. Hosszan. Hangosan... A lány igyekezett védekezni, ahogy tudott. Próbált "nem tudomást venni" az utastárs viselkedéséről. Csak nézett maga elé, és próbálta becsukni lelki füleit...

Az inzultus nem tartott sokáig. Akik észrevették, azok is csak félve (vagy közönyösen) elfordultak. Én, aki észre (és tudomásul-) vettem, a végkifejletre vártam. Felrémlett bennem egy régi eset a 123-as buszon, ahol volt végkifejlet... Itt most nem volt. Emberünk megunta a játékot, és tovább nyomkodta telefonját. Továbbra is mindenkit irritált... ahogy addig.

A lány nem reagált. Senki nem reagált...

Számomra az a lényeges kérdés, hogy:

- van-e még valaki, aki nem tudja, hogy mért erősebb az 1 farkas, a 100 báránynál???!!!

(gyengébbek kedvéért a válasz: a bárányok miatt! bizony!)

Hazáig méláztam aztán azon a régi emléken. Nem tudnék pontos évszámot mondani, de úgy saccolom, hogy 8-10 éve volt. A 123-as buszon utaztam a határút felé. Épp kisegítetten egy akkori ismerősömet a munkájában, a metro áruházban. ahogy utaztam, hátul, a sarokban, szemben állva a hátsó ajtóval, felszállt 3 srác.

(jelenleg igen divatos kifejezések helyett inkább azt írom, hogy "srác", és nem azt, hogy: "életmód- és viselkedésbeli sajátságaik alapján jól elkülöníthető etnikai faj")

Szóval ez a 3 SRÁC, bár együtt szállt fel, mégis távolabbra helyezkedett egymástól. furcsa háromszögbe helyezkedett egy középkorú hölgy körül. Nem feltűnően. Csak úgy lazán. az egyik srác, aki a hátul-középen lévő kapaszkodó rúdnál állt, egy üres zacskót vett ki a zsebéből. Szétnyitotta, a gondoson hajtogatott nylont, majd derék magasságba, odafogta a kapaszkodó kezével a rúdhoz.

Na ez már furcsa volt... Gyanús lett nekem ez a furcsa eseménysor. Én, ahogy említettem, a közvetlen közelükben álltam hátul, a hátsó ajtóval szemben, háttal az ablaknak. A középkorú hölgy a busz bal hátsó sarkában állt. Egy SRÁC mellette, egy az oszlopnál, a 3. SRÁC az ajtónál, az első SRÁC mellett.

Hirtelen nyilvánvalóvá vált mi történik. Rohadt szemét kis zsebes banda... Gyáva férgek társasága. A 3-as számú srác, átnyúlt lassan az 1-es számú srác háta mögött, és a nő táskájába próbált észrevétlen benyúlni. Nem tudom hány utasnak szúrta ez ki a szemét rajtam kívül, de nekem nagyon kiszúrta. Nemcsak gerinctelenek, de bénák is voltak. A VAKNAK is feltűnt volna mit csinálnak.

Sosem voltam az a pánikolós típus. most se gondoltam rá, hogy odébb álljak. gondoltam egyet, és cselekedtem.

Látványos, és hangos ÁL-tüsszentés következett. Majd odafordultam a nőhöz, és tisztelettel megkérdeztem, tudna-e adni egy papírzsepit. (nőknél mindig van papírzsepi, amit valószínűleg a táskájában tart ő is) A nő azonnal a táskájához nyúlt, amiben egyel több kezet talált annál, mint amire bárki is számítana. Azonnal egyértelmű lett mindenkinek a szitu. A nőnek, és a SRÁCOKNAK is.

Ostobák, és gyávák. Annyira azok, hogy ezek után se vettek vissza az arcból. Hangos vita kezdődött hátul. Beszállt pár idősebb úr is, akinek még nyilván volt erkölcsi nevelése is. Én kihasználva a hirtelen jött riadalmat, előrementem a sofőrhöz, és szóltam neki, hogy NE nyissa ki az ajtót, mert tolvajok vannak a buszon. Bólintott. Még láttam ahogy beszól rádión a központba, de mást láthatóan nem szándékozott tenni. Visszamentem az eredeti helyemre. Ekkor a SRÁCOKNAK ismerős lettem. Meg bántotta a csőrüket, hogy láthatóan hidegen hagy a "hatalmi kéjmámoruk". A dolgok innen veszélyesen felgyorsultak...

A hangadó közelebb lépett, és sűrű karmozgások közepette érzékeltetni kívánta, hogy ő "erős". A feje is úgy mozgott mint a galamboké, ha sietve kapkodják lábukat a földön, egy morzsáért. A klasszikus izom-tibi volt. Különösebb izom nélkül. Ha csak nyomokban tartalmazott volna az agya intelligenciát, tudta volna azt amit én.

1. Az erő nem minden! (sőt, gyakran inkább hátrány, mint előny)

2. Az ajtók, nem fognak kinyílni, őket pedig tetten érték

3. Én nem féltem tőle.

Nem vetek meg senkit. Nincs jogom ítélkezni. De tény, hogy a farkasok bizony azért erősek, mert a bárányok nem tesznek semmit! most se tettek. Néhány bácsika szóban tolmácsolta ellenszenvét a srácok iránt, de a fiatalabbak ha lehet még messzebb húzódtak. Ez utólag sem lep meg... akkor sem lepett meg...

Tehát a srác széles mozdulatokkal közelített. Fájt neki, hogy nem félek. Nem féltem. Nos. jobban tettem volna. A srác egy rugós kést vett elő. kinyitotta. És tovább hadonászott fenyegető mozdulatokkal.

Olyan hirtelen jött elő minden, amit anno edzésen tanultam, hogy engem is meglepett.

1-es számú srác jobb keze (a késsel együtt) az én jobb kezem felé lendült a hadonászás közben. A bal kezemmel megragadtam a csuklóját, és visszafordítottam balra. A karja kifordult, elvesztette a fogást a késen. Leejtette. Közben úgy gondolta, hogy tovább ront a helyzetén. Azt tette amit vártam tőle. (mint mondtam ostoba volt)

Megpróbált lefejelni. Ez olyannyira átlátszó volt, hogy szerintem Tanzániából is láthatták mi fog történni. Lassú volt, és kiszámítható.

Fejelni próbált. Hátrahúzódtam, és a jobb kezemet elfordítottam. "élire" Ahogy visszalendült a feje, olyan erővel vágtam torkon, hogy azonnal össze esett a légycsöve, és fulladni kezdett. Itt megfordult a kocka...

A légszomjtól összeesett, két társa a meglepetéstől megdermedt. Én elrúgtam a kést, és fagyosan nyugodt hangon kérdeztem tőlük:

- Még valaki...?

A levegő megdermedt. Síri csönd uralkodott el a buszon. Megfagyott a pillanat. A két srácból elszállt a maradék bátorság is, és tétován léptek hátrébb, jelezve, hogy "nem kérnek kezelést"...

1-es számú srác már picit könnyebben lélegzett, de már nem szándékozott felkelni. A "bárányok" felbátorodtak, és közrefogták a srácokat. A sofőr észlelte a megváltozott helyzetet, és kinyitotta az ajtókat, hogy a srácok kivételével mindenki leszálljon. Időközben már leadták a drótot a rendőrségnek, és bemondta a hangosbemondón, hogy a busz bevárja a zsarukat.

A már bátrabb bárányok közül az egyik odajött, és azt mondta:

- Jobb lesz, ha letiplizel, mert elő fognak állítani testi sértésért... i majd azt mondjuk a rendőröknek, hogy ezek itt "elestek"...

Volt bennem némi megvetés a "bátor bárány" iránt. hiszen emberünk kétszer akkor a volt mint én. "Nem volt nyaka", és láthatóan fel tudta volna emelni a buszt. Ennek ellenére le se szarta, hogy 3 srác terrorizálja az utasokat hátul.

Most azonban úgy gondoltam igaza van. Ha maradok, a legjobb ami történhet, hogy egy hosszadalmas bürokratikus procedúra elé nézek, még ha önvédelemnek is ítélik meg a dolgot. (az volt, a jog szerint is)

Ugyanakkor én segítséget ígértem valakinek, és ez most annyira hiányzott mint "árvaházban a szülői értekezlet". Így bólintottam, és egyszerűen elsétáltam. Mint a többi utas. az a hölgy is, aki egy szóval se köszönte meg, hogy megvédtem. (bár lehet, hogy csak sokkolták az események) Nem csak őt... engem is.

A stressz később jött ki. Egybe. Egyszerre. Ahogy sétáltam tovább a megbeszélt helyre, újra lepergett előttem az események sora. képkockánkét láttam mindent. Utólag érthetetlen volt amit tettem. hogy nem féltem. Hogy a késtől se féltem. Hogy hármuktól se féltem. hogy akció filmbe illő jelenetben, egy másodperc alatt terítettem le az 1-es számú srácot, és vetettem véget egyedül a srácok "terror hatalmának".

Reszketni kezdett a lábam, nem kaptam levegőt, a szívem a torkomban dobogott. FÉLNI kezdtem. halálfélelmem volt. UTÓLAG. Itt csak annyira emlékszem, hogy térdre estem, megtámaszkodtam a kezemen, és ziháltam levegő után. Rettenetesen féltem. Utólag...

ez már egy másik buszmegállóban volt. Tele emberekkel. SENKI nem jött oda, hogy mi bajom. Egy busz megállt. Leszálltak, felszálltak. Észre se vettek...

"bárányokat" mondtam? Legyenek inkább BIRKÁK!

Lassan jobban lettem. Felálltam, leporoltam magam, és mentem segíteni az ismerősnek...

Ami ebből (ennyi év után) érdekes lehet:

- A birkák soha nem fognak tenni semmit. Sem magukért. Sem érted... A jelszó: KÖZÖNY!

- A srácok csak csapatban bátrak. Akkor is csak addig, amíg TE félsz tőlük!

Hogy megtenném-e újra? MEG!

Mért? Már NEM a birkákért... Csak magamért. Mert ÉN nem tudom elviselni a jó magyar közönyt...

Hogy egy lány arcába röfögnek, csak mert molett... Itt ma nem volt végkifejlet. emberünk abbahagyta a provokálást időben. Csak szimplán bunkó volt. Jó magyar bunkó. A lány talán még most is sír az esett miatt. De már nem tudom sajnálni őt se. Nem tett semmit. Sőt. később se tett volna... Birkák mind...

Egyre inkább rá kell ébrednem mostanában (más okok miatt), hogy nem élhetem mások életét. Senkiét se. Lehet adni tanácsot, segíteni a másiknak, de mindenki maga éli SAJÁT életét. HA nem harcolsz, elbuksz. Ennyi.

Mindegy, hogy egy röfögő bunkót kéne felpofozni egy metróban, vagy 3 srácot megállítani egy buszon. Ha nem teszel semmit, ők győznek. És bizony NEM teszel semmit. Csak félsz... mintha az segítene...

Most kérdezheted joggal, hogy: "dehát mit tehetett volna az a lány?"

A fenti konkrét példa után NE kérdezd meg ezt tőlem. Igazság szerint LETOJOM, hogy mit tesz. BÁRMI jobb a semminél. kérjen segítséget, köpje arcon, pofozza fel, kezdjen sikítozni, rúgja tökön... CSINÁLJON valamit!!!!!

A címben feltett kérdésre azt hiszem megadtam a választ...

Mi, magyarok, egyszerűen leszarjuk egyműst. Tökéletes közönnyel viseltetünk a másik iránt. És ehhez nincs is jobb "kísérleti közeg" mint A BKV.

AZÉRT utálunk BKV-zni, mert ott szembesülünk saját közönyünkkel! Ez az igazság!

Én is hányok az átlagos "magyar közönytől". Ez a legfőbb oka, hogy nem szállok BKV-ra, ha nem muszáj.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.