Best friends

2010.03.11. 09:55

Egyik este találkoztam egy igen kedves ismerősömmel. Rég nem láttuk egymást. Volt idő amikor napi kapcsolatban voltunk, néhol hetente, akár havonta tudtunk csak a másikról, de mindig olyan minden beszélgetés, mintha előtte nap hagytuk volna abba az idő tényleges függvénye nélkül. A több, mint 10 éves barátság, egy olyan ritka kapcsolatot bizonyítéka, amely azt hiszem sokak szerint nem is létezhet ebben a  formában. Vagy lehetne magyarázni azzal, hogy azért működik, mert ritkán találkozunk? De erre azonnal fel tudok hozni egy ellenpéldát is :)

Érdekes és örök vitatott téma mint olyan, hogy barátság férfiak és nők között. Valahogy mégis, én vagy kivételes mázlista vagyok, vagy velem van a baj, vagy tudom is én, de akik legközelebb állnak hozzám, ebben a pillanatban is, az két fiatalember. És ezúton is köszönöm nekik, hogy vannak és Nekik lehetek!

Hogy mennyire nem szokványos a barátság férfi és nő között, erre a legjobb bizonyíték, hogy még egyértelmű kifejezéssel szavunk sincs rá, hiszen a „barát” nem jó, mert az férfit feltételez a köztudatban, aki a párunkként áll mellettünk, de a „barátnő” sem jó, mert ne legyünk már nevetségesek, hiszen mégiscsak férfiakról beszélek.

Klasszikus formában a férfiak férfiakat választanak barátnak, és azt várják el a barátságtól, hogy együtt tervezzenek közös programot. Elmenjenek horgászni, amikor is órákig lehet ülni a vízparton szótlanul, miközben a szúnyogok megzabálnak. A közös focimeccs hasonló ürügy. Majd lehet arról sztorizni, hogy milyen jó volt mindez és kibeszélni a gyengébb nemet, akikre vitathatatlanul szükségük van.  A nők pedig azt várják el a barátságtól, hogy minden oldalról kitárgyalhassák, hogy milyen volt a pasi szemöldöke és amikor kicsit balra nézett, majd jobbra és azt mondta, hogy „Igen, szerintem is!” akkor meg jön az elmélkedés, hogy azzal mit akart kifejezni. Persze alapvetően semmit, az egyetértésen túl. De a nők többsége valahogy mégis képes erről harmincféle egymásnak teljesen ellentmondó verziót felállítani, majd még azokat is egyenként továbbelemezni.

Később ahogy józanul tudatunk színterére érünk mi hölgyek (ha tetszik, ha nem) rá kell ébredni, hogy a pasik kérem egyszerűen működő és a látszat ellenére igenis érzékeny lények és megannyi gondolatukat fölösleges túlmagyarázni. És kérem tőlünk is határozott jeleket, kevésbé túlcirádázott kifejezéseket várnának el!

A férfiak talán közös programok ígérete miatt barátkoznak, a nők pedig ez egyénileg végzett programok másokkal való megismertetése és elemzése végett.

Nem vagyunk egyformák!

Részemről csak annyit mondhatok, hogy kifejezetten jó dolog az ő szemükön keresztül is néha belelátni a férfi világba, és felfedezhetem, hogy mit rontottam el adott esetben. És nem tudom ki mit gondol, de véleményem szerint kellene minden nőnek egy férfi barát saját érdekében!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancslista.blog.hu/api/trackback/id/tr241830705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EASY 2010.03.11. 10:47:40

szerény véleményem szerint, te nem vagy százas... de még ötvenes sem... :)
süti beállítások módosítása