Reggeli napsütés
2010.03.08. 15:57
Úgy alakult, hogy a hétvégém nagy részét munkával töltöttem. Csak ne ilyen korán kezdődne mindig egy reggel... No de nincs mit tenni, el kell fogadni a tényt, hogy kibújjunk a takaró alól, akár a hűvösebb levegő ellenére is. Így külön kellemes meglepetésként fogadtak a kinti napsugarak. Azt az illúziót keltette, hogy közeledik a tavasz (valahol biztos így van, csak mindezt még nagyon lassan teszi...) Viszont megmagyarázhatatlan jókedvvel és energiával töltött fel valami ahogy elindultam az Armada felé. A jól megszokott útvonalamon haladtam, zsebre tett kézzel, széles mosollyal a kapucnim alatt. Nem nagyon szeretem az aluljárókat és a szűk utcákat sem, rossz érzéssel tölt el mindaz, amivel ilyen helyeket találkozni lehet. Lehetőség szerint így ezeket mindig elkerülöm, inkább képes vagyok a 4 sávos úton is megkísérelni az átjutást.(remélem Nagypapa nem olvassa most mindezt :)) De aznap reggel mégis a földalatti átjárót választottam. Megszokhattuk már milyen sokféle ember akad utunkba. (igaz a lehető legszínesebb hely e tekintetben a Nyugati aluljáró, ez annál azért jóval szolidabb a Dózsa György úton) Nem haladtam túl gyorsan, hiszen mégis csak hétvégéről beszélünk, így én is kényelmesebben szedtem a lában. Majd egy hölgy szólított meg (úgy ötven év körül lehetett, borzalmasan sovány) és azt kérdezte, tudok e adni neki valamit enni. Enni kért. Nem pénzt különféle kifogással, hanem enni. Nem gondolkodtam egy pillanatra se semmin, pár perc múlva a közelben kapható legnagyobb szendviccsel mentem vissza hozzá. Alig tudott megszólalni hirtelen, (persze én sem mondtam sokmindent) először lesütötte a tekintetét és halkan annyit mondott, hogy ő igazán nem gondolta volna hogy tényleg tud ma reggelizni. Majd amikor átnyújtottam neki, csak nézett rám hatalmas, csodálkozó szemekkel miközben megköszönte. Ebben a köszönömben sokkal több volt benne. És csak pár lépéssel később, utamat folytatva kezdett el megannyi gondolat kavarogni bennem arról, hogy mi minden van, amiért szerencsésnek mondhatom magam és semmi okom az egyebek végett panaszkodni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
