És megint hétfő

2010.04.06. 09:43

Azon ritka hétvégén vagyok túl, amikor 5 napot kikapcsolódással tölthettem el. Magamhoz képest jelentem, ez egész jól sikerült. Nagy alvás, rendrakás, aréna, ünnepek, húsvét, utazás, nagymama.

És megint egy jót nevettem saját magamon. Asztal szerelés, csavarok nélkül. Persze ez az én formám. Mert hogy komoly fejtörést okozott az elmúlt időben, hogy hol is tudom én rendezett formában tartani a számítástechnikai kellékeimet. (aki járt nálam tisztában van vele, hogy normál esetben más nappalijában elfér az egész kislakásom, így egy átrendezés komoly terveket igényel :)) Természetesen zene szól, gép működik :) Csakhát mégis más az amikor a megfelelő helyüket foglalhatják el a tárgyak. De a kreativítás határtalan. Alkalmat kihasználva, nagy nehezen a fehérvári pince rejtekéből előások egy porosodó, ám számomra kincset érő bútort, majd letakarít, összecsomagol, betonrengetegbe nehezen eljuttat, és nem a megfelelő csavarok és pöckök kerültek a mellékletbe. No sebaj, míg ez átmeneti probléma megoldódik addig is nem kell takarítani a kanapé mögött, hiszen mindez ott foglalja most a helyet.

Viszont némi magyarázattal is tartozom, hogy mi az ka annak, hogy hanyagolom mostanában az itteni bejegyzéseket. Esténként, éjszakánként (inkább ne menjünk bele abba, hogy mikor is) de született egy oldal, más jelleggel és céllal, mint az itteni, http://igaziangyal.blogspot.com/ Ehhez külön kommentet nem írnék, de ha van kedv olvassátok!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancslista.blog.hu/api/trackback/id/tr121898089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EASY 2010.04.06. 15:20:04

olvassuk bizony...
csak azt nem értem, mért nem NYOMTATOTT formában???

vukcica 2010.04.06. 15:25:41

@EASY: nem tudom, de valahogy nem vágyom arra, hogy le lehessen emelni ezeket a polcról :)Nem a nagyvilágnak szólnak, hanem csak azok nyernek betekintést, akik engem is ismernek vagy hasonló
süti beállítások módosítása