Újra jött az ihlet

2013.05.05. 18:50

Az én apám

Az én apám Tanár volt, az élet tanára,
Máig él bennem temérdek okítása.
Oly sok mindent mutatott,
S vele oly sok mindenre tanított.

Mi fontos, mi lényeges,
Mi bizonytalan, mi végleges.
Az élet értelmét is neki köszönhetem,
Hisz ma már tudom, mi okból létezem.

Megtanított értékelni az igazán fontosat,
Ami ingyen van, és korlátlan örömet okozhat.

Az apai szeretet és útmutatás,
Értékrend, tisztelet és kihívás,
Becsület, erény és önfeláldozás.
Egy életre megtanultam ezeket,
Tanárom egyikből sem engedett.

Csupán a módszerét nem értettem soha,
Hogy ezeknek mért csak a hiányát adta oda.
Olyan tanár volt, ki rengeteg „ellenpéldát” hoz,
S a fontos dolgok hiányával elmét palléroz.

NEM ad belőlük semmit, de még csak nem is mutat.
Az ellenkező oldalról indul, és a rossz példával mutat utat.
Bírál, korhol, szid, kiabál, éheztet és bántalmaz,
Bármit is teszel, az számára csak szánalmas.

Tanultam is bizony keservesen,
Minden leckét jól megjegyeztem.
Eszembe véstem minden tettét és szavát,
Míg elfeledtem gyermekkorom édes illatát.

Felnőttem hát, s már másképp látok mindent,
Oka volt mindannak mit régebben átéltem.
Az utolsó leckét csak most értettem meg,
Mi az, mit a tanítás valójában jelentett:

Az egyetlen dolog mire igazán tanított,
Hogy NE legyek olyan, mint Ő, ki tanított.
Legyek nemhogy jobb, de egészen más,
Aki értékeli, miből eddig szenvedett hiányt.

Háláljam meg „ellentétes” tanítását azzal,
Hogy neve porba hull, EZZEL a sorral.
És amit ÉN apaként teszek, ha eljön az ideje,
Az Ő tetteinek nyoma se legyen benne!

Legyek olyan szerető apa, milyen Ő soha,
Legyek az „ellentét” másik, jobbik oldala.
Legyek szeretet, támogatás, ölelés és bátorság,
Legyek kenyér, víz, simogató tenyér és gondoskodás.

Legyek dicséret, bátorítás és segítség,
Legyek ellenfél, kihívás és legyőzött fél.
Legyek önzetlen, odaadó és önfeláldozó,
Legyek APA, kire gyerekként felnézni jó.

A tanításért hálás leszek mindig,
Így hálám az, mi üldöz majd a sírig,
És ott is marad veled helyettem… mindig.
Mert én azt teszem majd ez alatt,
Mire te tanítottál néhány év alatt.
Megmutatom a fiamnak,
Milyen NEM volt az én apám…

Szerző: EASY

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancslista.blog.hu/api/trackback/id/tr435282460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.