MÁJUS

2010.05.09. 12:28

Saját célok Májusra

 

Mivel több, mint 1 hét eltel már ebből a hónapból, és eddig hiába vártuk Vukcica javaslataira, ezért legalább a saját céljaimat kitalálom, függetlenül a közös céloktól. Ma estéig még befuthatnak az Ő tervei is, a múlt havi célok pótlására vonatkozóan. Bár kétlem…

 

Ebben a hónapban tehát a következőket tervezem megvalósítani:

 

  • Polc készítése a tv állványra.
    Szín azonos anyagból, OLCSÓN, május közepén. Akkor lesz ugyanis akció, így még olcsóbb lesz.
    :)
  • Új konyhaasztal készítése.
    A konyhai lambéria lecsiszolása és színre lakkozása. Szintén május közepe, az akció miatt.
  • Albérlőt találni.
    A rohadt bank folyamatosan emelkedő törlesztő részletei terhének enyhítésére.
  • Új munkát találni.
    Van 2 lehetőség ismét, ahol alakul már valami. Megteszünk mindent, amit lehet. Egyebet úgysem tehet az ember… :)
  • Rita bútor befejezése.
    Holnap reggel segítséget kapok Andrástól, és elhozzuk a lapszabászatból az anyagot. Aztán nekilátok itthon összeállítani. Két kérdéses technikai részlete van az összeállításnak. Meglátjuk melyik hogy sikerül.
  • Prága.
    Vukcicával vagy nélküle, de Májusban kijutok Prágába. 22-i, vagy 29-i hétvégék valamelyikén kimegyek. 1 hosszú napra, 1 nagy kalandra. Nem vagyok hajlandó ezt tovább halogatni.

 

Ha ezek a tételek meglesznek, akkor többszörösen is elérem a célom. Az új bútorok biztos okoznak majd elégedettséget. Az új munkával talán végre kihúzhatom a CV tételt is. Továbbá bepótolom Prágát is.

 

Listánk alapszabálya, hogy minden tételt mindkét félnek teljesíteni kell. De az nincs benne a szabályzatban, hogy egyszerre. Így nem vagyok hajlandó továbbra is halogatni. ÉN megteszem, amit tudok. Aki lemarad, az kimarad…

 

Tehát erre a hónapra maradt még:

 

  • Szobormászás.
    Nagyobb kaland lenne ez párosban. De nem várok tovább. Az első adandó alkalommal teljesítem ezt is. Csak az előző hónapban, több lehetőséget szalasztottunk el párosan, amikor ezt könnyedén meg lehetett volna lépni…
  • Mivel már május van, így ideje elkezdenem a vízi-túra szervezését is.
    Gyermekkorom egyik meghatározó emléke. Itt az ideje az ismétlésnek. Mint a tv-ben húsvétkor a Ben Húr-nak.
    :)

 

(de tényleg… ezt érti valaki? Minden húsvétkor megtalálható valamelyik csatornán az a rohadt Ben Húr. A nyíltan fajgyűlölő, és fegyvermániás Charlton Heston-al. Érdekel ez még valakit???)

 

Sokan jelezték már érdeklődésüket és szándékukat a részvételre. Előzetes becsléseim alapján minimum 2 db 4-7 fős kenut kéne megtölteni, hogy érdemes legyen belevágni. Ehhez azonban először egy ártáblát kell összeszednem. Az embereket nem érdeklik a részletek. Mindenkit csak egy dolog érdekel igazán manapság: MENNYIBE kerül mindez? Reményeim szerint 1-2 héten belül választ tudok adni erre a kérdésre, és egy csábító ajánlatot tudok tálalni minden érdeklődőnek.

Szerző: EASY

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancslista.blog.hu/api/trackback/id/tr971985682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.