Másik út

2013.06.07. 12:09

Még tartoztam egy pár információval Kanada kapcsán.

Aki hasonló célokat dédelget, az nyilván tisztában van vele, hogy a "magyar kivándorlás" a vízumkényszer eltörlése után, lesokkolta a kanadaiakat. Érthető okokból... Hiszen szegény kanadaiak nem tudták, hogy Magyarországon "háború van, meg elnyomó rendszer"... a kiérkezők ezekre hivatkoztak...

A sokkos állapotból számunkra érthetetlen (már-már hihetetlen) sebességgel ébredt tudatára a kanadai nép, és egy emberként jelentette ki, nem kell neki több magyar. (hiszen nációtól függetlenül, aki hozzájuk érkezett és menekültjogi státuszt követelt magának, egytől egyik MAGYAR útlevéllel, magyar állampolgárként tette ezt) Ergo Kanada megunta a "magyar áradatot", rekord gyorsasággal hazarugdosta akit csak tudott, és megszigorította a bevándorlás (letelepedés, munkavállalás). Turistaként természetesen tárt karokkal várnak, bár ott is vannak feltételek...

Ez valamikor februárban kezdett élesedni, így mire én odaértem hogy lépéseket tegyek az ügyben, már késő volt.

A Kanadába történő utazás feltételei munkavállalóként:

  1. Előre rögzített, szerződéses munkaviszony. (itthonról szerzett biztos munka) 
    Szerény véleményem szerint erre két esetben van halvány esélyed. Ha 8 doktorival rendelkezel, legalább ennyi nyelvet beszélsz, agyakat műtesz, és sorban állnak a kegyeidért a munkáltatók... vagy ismerősödnek saját cége / vállalkozása van kint. Mindkét esetben a munkáltatónak írásban kell indokolnia a kanadai állam felé, hogy mért Téged vett fel, egy kanadai munkavállaló helyett... védik a hazai munkavállalók érdekeit... fura nem? :)
  2. Legalább 2 hónapra elegendő, havi minimum 1500 CAD készpénz, előre kifizetett és lefoglalt szállás.
  3. Munkavízum. Ezt már NEM lehet Magyarországon intézni. Bécsbe kell menni az ügyintézésért. Itthon szándékosan megszüntették ezt a tevékenységet... 
  4. Természetesen itt jön még a büntetlen előélet, és a többi apróság amit mind el kell intézni...

Az első pontnál természetesen mindenki elvérzik, szinte kivétel nélkül. Én is. Így Anglia felé kezdtem kacsingatni. (német nyelvterületre nem vagyok hajlandó menni)

Angliában sokkal könnyebb a munkavállalás, és a többi ügyintézés. Pár nap alatt beszerezheted önállóan is ami kell. Legyen egy folyószámlád (pár perc egy bankban), és egy TB számod, amit szintén gyorsan el lehet intézni. Uniós állampolgárként korlátozások nélkül vállalhatsz munkát... Tehát zöld az út. Persze a kerítés ott sincs kolbászból, de az út nyitott...

El kell fogadnod, hogy egy SENKI vagy, és kutyába se vesznek majd, de találhatsz munkát. Ott ugyanúgy állnak majd hozzád, ahogy mi állunk az ukránokhoz, románokhoz, arabokhoz... bárkihez, aki "bevándorló". BEVÁNDORLÓ leszel... ha ezt el tudod fogadni, nem lesz gond.

Dolgozol majd keményen, és kereshetsz normális pénzeket. Nem milliókat... de normális pénzt. Aztán rájössz majd, hogy minden SOKKAL drágább. Ergo a több pénz ugyanúgy elfolyik majd, és csodálkozol majd... Tehát jó tanács: első lépésben a kiadásokat próbáld feltérképezni. 

Mibe kerül az élet: albérlet, kaja, pia, tömegközlekedés, alapvető ruházat, számlák, telefon, internet... stb...

Ennek fényében más lesz a kereseted összege is.

Vannak közvetítő cégek, néhánnyal én is felvettem a kapcsolatot... sajnos én is azt érzem amit mások... ingoványos talaj...

Én odáig jutottam, hogy szereztem magamnak 3 hónapra ingyen szállást, és eladtam minden olyasmit amit tudok. Autó, PS3, régi ruhák - cipők, dísztárgyak, bútorok... Szóval mindent aminek eddig se vettem igazán hasznát. Arról már rég letettem, hogy itthonról szerzek munkát... Majd ott...

Aztán indulás előtt néhány héttel a sors közbeszólt. Még decemberben elindult egy projekt, amiből nem sok eredményt reméltem, de azért "parkolópályán" tartottam. Sokáig csend. Semmi... Aztán egyik napról a másikra hirtelen ZÖLD jelzés jött, így el kellett kezdenem, amire anno ajánlatot adtam.

Minden tervem dugába dőlt, hosszútávú projektet kezdtem el itthon. Ki tudja... talán még nem volt itt az ideje... 

Jellemző, hogy akkor változik minden, amikor már felkészültél, és menetre kész vagy...

A döntésemet nem bántam meg. Egyrészt az adott szó kötelez, és nem hagyok pácban senkit. Másrészt sok új tapasztalat és tudás származik ebből az új projektből.

Ez a rövid summája az okoknak és miérteknek...

Most hogy maradtam, olyasmi következik ISMÉT amitől már tavaly is kivert a víz... bár idén talán más formában tapasztalom majd meg. Jön a SZEZON...

Igyekszem majd képeket és hasonlókat feltenni a munkákról ahogy eddig.

Az easy made-es blog pedig a FB-on fut ahogy eddig. Ott várható egy új ágy és egy kisasztal is.

Érdekes fejlemény, hogy Vukcica jelentkezett. Bár nem tartott sokáig és aztán megint eltűnt szó nélkül... de legalább annyit tudunk, hogy él...

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancslista.blog.hu/api/trackback/id/tr805349306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása